2014. április 24., csütörtök

Spenótos masnitészta

Spenótszezonban jó tésztanapi étel lehet Alíz spenótos masnitésztája. Igaz, ugyan, hogy kevés sajt is van benne, ami nem illik a szétválasztós étrendbe, de ez akár ki is hagyható, illetve fűszermennyiségben - csupán az íze végett - benne is hagyható. Ezt ki-ki maga döntse el. A recept egyébként megjelent a Székely Konyhában

Elkészítési ideje: 20 perc. Tartalmas, laktató étel, akár ebédre, akár vacsorára fogyasztható. 

Spenótfőzelék: 0,5 kg spenót, 1-2 cikk fokhagyma, 1-2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1-1,5 dl tej, só, ecet, cukor; 
Spenótos masnitészta: 25 dkg masnitészta, 1 evőkanál olaj, 10-15 dkg sajt; illetve tejföl, ízlés szerint. 

1. A spenótot enyhén sós vízben meglobbasztjuk, majd leszűrjük. Az olajon megfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát, hozzáadjuk a finomra vágott spenótot, meghintjük liszttel, felöntjük a tejjel, ízlés szerint fűszerezzük sóval, ecettel és pici cukorral, majd pépesre forraljuk. 
2. Ezalatt a csomagoláson megadott módon kifőzzük a masnitésztát, és leszűrjük. 
3. A kifőtt tésztát átforgatjuk egy evőkanálnyi olajon, megszórjuk reszelt sajttal, összekavarjuk, majd ízlés szerint spenótfőzelékkel dúsítjuk. 
4. Tálaláskor gazdagon lelocsoljuk tejföllel. 

Jó tudni! 
• Az ízletes tavaszi finomság maradék spenótfőzelékből is elkészíthető.

Jó étvágyat!

Zöldborsós borjúragu

Finom tavaszi, húsnapi étel Alíztól, amit egy inspirált pillanatában olyankor készített, amikor a borjúhús mennyisége nem volt elég egy tisztességes pörköltnek két személyre. Borsóval és sárgarépával gazdagítva viszont már egy jó laktatós étel lett belőle, ráadásul olyan jól sikerült, hogy rövidesen megjelenik a Székely Konyhában is.

Elkészítési idő: 1,5 óra. Pompás tavaszi főétel, de akár egytálételként is felszolgálhatjuk. 

0,5 kg borjúhús, 2 hagyma, fél kápiapaprika, 1 nagy sárgarépa, 0,5 kg zöldborsó, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 evőkanál zsír, só, bors, babérlevél. 

1. A borjúhúst kockára vágjuk; a zöldségeket megpucoljuk, a hagymát laskára, a többit pedig nagy kockára vágjuk. 
2. A hagymát és a kápiapaprikát üvegesre dinszteljük a zsíron, feltöltjük pici vízzel és fedő alatt pároljuk, amíg zsírjára sül. Ekkor hozzáadjuk a borjúhúst és a babérlevelet, addig kavargatjuk, amíg kifehéredik. Felöntjük kevés vízzel és fedő alatt – időnként pótolva az elfőtt vizet – addig pároljuk, amíg a hús félpuhára készül. 
3. Ha a hús félpuhára főtt, sózzuk, borsozzuk és még kb. negyedórát főzzük, majd hozzáadjuk a sárgarépát és a zöldborsót. Kevés vizet töltve alá addig főzzük, amíg a zöldség is puhára fő, közben ízlés szerint utána sózzuk és borsozzuk. 
4. Végül hozzáadjuk a paradicsompürét és a finomra vágott petrezselyemzöldet. 
5. Friss salátával tálaljuk. 

Jó tudni! 
• Ha öreg a hús és nehezen akar megfőni kevés szódabikarbónától hamarabb megpuhul. 
• Hasonló módon készíthetünk zöldborsós ragut csirkehúsból is.

Jó étvágyat!

Tojáskrokett

Úgy gondolom, senki nem veszi rossz néven, ha ide is feltöltöm Rita pompás tojáskrokettjét, annál is inkább, mert volt, aki már megcsinálta és van aki tervezi az elkészítését. A finom húsnapi eledel receptje egyébként megjelent nyomtatásban is a Székely Konyhában.

Elkészítési idő: 40 perc. Vacsorára tálaljuk, de akár másodikként is felszolgálhatjuk. 

5 tojás, 5 dkg tejföl, 1 maréknyi petrezselyemzöld, 10 dkg vöröshagyma, 10 dkg kenyér, 3 dkg vaj, 3 dkg zsemlemorzsa, só, bors, tej, olaj a sütéshez. 

1. Négy tojást keményre főzünk, a kenyér belsejét kevés tejbe áztatjuk, majd kicsavarjuk. 
2. A főtt tojásokat megpucoljuk, apróra vágjuk, egy tálban összekeverjük a kenyérrel, tejföllel, az apróra vágott hagymával és petrezselyemzölddel, végül ráütjük a nyers tojást, ízlés szerint fűszerezzük és alaposan összedolgozzuk. 
3. Púpozott teáskanálnyi darabokat szaggatunk a masszából, és forró olajban ropogósra sütjük. 
4. Melegen, sok salátával tálaljuk.

Jó étvágyat!

2014. április 15., kedd

Sajtos-csirkés brokkoli

Még a szemnek is tetszetős ez az étel! Ági maradék flekkenből készített pompás salátát, de ugyanez elkészíthető csirkemellből is. Az alábbiakban a csirkemelles változatot osztjuk meg olvasóinkkal. Természetesen, húsnapon fogyasztható.

Elkészítési idő: 1 óra. Finom, húsnapi étel, ami akár maradék sültből vagy sonkából is elkészíthető. 

Sajtos-csirkés brokkoli: 50 dkg brokkoli, 5 dkg vaj, só és bors, fél csirkemell, 10 dkg sajt. 
Reteksaláta: 2 kötés retek, 2 szál újhagyma, só, ízéls szerint citromlé. 

1. A brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk; a csirkemellet csíkokra vágjuk és sóval, borssal fűszerezzük; a retket és az újhagymát megpucoljuk, karikára vágjuk és sózzuk. 
2. A brokkolit sós vízben roppanósra főzzük, leszűrjük, majd forró vajban megpirítjuk; közben sózzuk és borsozzuk. 
3. A csirkemellet forró vajban megpirítjuk. 
4. A sajtot a meleg brokkolira reszeljük, rászórjuk a csirkemellet és a reteksalátával tálaljuk.

Jó étvágyat!

2014. április 13., vasárnap

Karalábéleves

Nagyon finom leves, ráadásul rekord idő alatt elkészül - természetesen ez is egyaránt fogyasztható zöldség- és tésztanapon. (Ja, s ezt is én - azaz Alíz - követtem el.)

Elkészítési idő: 20 perc. Egyszerű és gyorsan készülő leves, főleg friss, zsenge karalábéból nagyon finom. 

1 nagy karalábé, 1 kis fej hagyma, 1 evőkanál házi ételízesítő, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, fél kiskanál pirospaprika, só, 2 evőkanál rizs; bors és tejföl. 

1. A karalábét megpucoljuk és a reszelő nagy fokán lereszeljük; a hagymát megpucoljuk és apró kockára vágjuk. 
2. A hagymát az olajon üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a karalábét és az ételízesítőt, majd amikor az is megpuhult, megszórjuk liszttel, és folytonosan kavargatjuk, amíg a liszt is kissé megpirul. Megszórjuk pirospaprikával, összekavarjuk, majd felöltjük kb. 1 liternyi forró vízzel. 
3. Sózzuk, újra felforraljuk a levest, hozzáadjuk a rizst is és csendes tűzön addig főzzük, amíg a rizs is megpuhul. 
4. Tálaláskor borsot és tejfölt adunk mellé.

Jó étvágyat!

Babérleveles pityókaleves

Ezt a levest nálunk a családban volt olyan időszak, hogy nemes egyszerűséggel csak Alíz-levesnek hívta mindenki, ugyanis 3-4 éves koromban egyszerűen nem voltam hajlandó megenni más levest. (Szerintem, akkor is tudtam, mi a jó.) Na, de viccet félretéve a babérleveles pityókaleves egy nagyon finom zöldség- és tésztanapi leves, amit ráadásul, nagyon gyorsan elkészíthetünk.

Elkészítési idő: 30 perc. Egyszerű és gyorsan készülő leves, aminek alapfűszere a babérlevél. 

Leves: 4-5 nagy burgonya, 1 kis fej hagyma, 1-2 babérlevés, só; bors, ecet és tejföl. 
Rántás: 2 evőkanál liszt, 1-2 evőkanál olaj, 1 kiskanál pirospaprika, só. 

1. A burgonyát megmossuk, meghámozzuk és kockára vágjuk; a hagymát megpucoljuk és apró kockára vágjuk. 
2. A burgonyát és a hagymát bő vízben főni tesszük. 
3. Ha felforrt ízlés szerint sózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet és készre főzzük. 
4. Ha a burgonya megfőtt elkészítjük a rántást: az olajban zsemleszínűre pirítjuk a lisztet, megszórjuk pirospaprikával és pici sóval, összekavarjuk, majd felöntjük vízzel. 
5. A rántással besűrítjük a levest, majd tálaljuk. Tálaláskor tejfölt, ecetet és borsot adunk mellé. 

Jó tudni! 
• Nem csomósodik a rántás, ha picit sót szórunk bele! 
• A burgonya, miután felforrt, 20 perc alatt megfő. Tartsuk be a fővési időt, ellenkező esetben bizonyos burgonyfajták szétfőhetnek a levesben, ami már gusztustalan!

Jó étvágyat!

2014. április 12., szombat

Sárgarépa-krémleves kölescsírával

Nincs jobb egy üde, a nyári meleget idéző levesnél, főleg az ilyen borongós szutykos időben, mint most is amilyen van. Rita sárgarépa-krémlevese éppen ilyen, gyönyörű színe a nyári napfényt idézi, íze pedig mesés, ráadásul egyaránt fogyaszthatjuk zöldség és tésztanapon.

Elkészítési idő: 30 perc. Gyorsan készülő leves, aminek különlegességét a friss kölescsíra adja. 

4 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyem, 1 hagyma, maréknyi rizs, 2 evőkanál kölescsíra, 5 dkg vaj, só, bors. 

1. A sárgarépát és petrezselymet megmossuk, megpucoljuk és kis lyukú reszelőn lereszeljük. A hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk. 
2. Forró vajon puhára pároljuk a zöldségeket. Felöntjük kb. 2 liter forró vízzel, hozzáadjuk a rizst. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt 10 percig főzzük. 
3. Ha megfőtt a zöldség, turmixszal pépesítjük. 
4. Tálaláskor egy-egy kanál kölescsírát teszünk a tányérba.

Jó étvágyat!

2014. április 11., péntek

Töltött bárány

Ezt már húsvétra ajánlom, igazi, finom, hagyományos húsvéti eledel, aki szereti a bárányhúst és teheti, készítse el. Nálunk könnyen meglehet, hogy idén nem lesz, hacsak nem nyerek sorsoláson egyet - van rá esélyem. Természetesen, az én (Alíz) töltött bárányom is megjelenik a legfrissebb Székely Konyhában és természetesen ez az étel is húsnapon fogyasztható.

Elkészítési idő: 2-3 óra. Noha meglehetősen bonyolult az elkészítse, megéri a fáradságot, mert nagyon finom és díszes étel. 

egy, a gerince mentén kettéhasított bárány felső, oldalbordás része a felsőcombbal együtt, a bárány belsőségei – máj, szív, vese, tüdő, lép –, kb. 0,5 kg bárányhús, 10-15 dkg füstölt szalonna, 1-2 fej hagyma, 1 tejben áztatott zsemle, 2-3 főtt tojás, 1-2 nyers tojás, só, bors, fűszerpaprika, zúzott fokhagyma, 1 csokornyi petrezselyemzöld, illetve ízlés szerint őrölt kömény és szerecsendió; zsír a sütéshez. 

1. A bárány oldalbordás részéről leszedjük a hártyát és a csont fölötti vékony húsréteget óvatosan ujjbeggyel lefejtjük, úgy, hogy az izomréteg és az oldalbordák között egy „zseb” keletkezzen. Ezután sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint megszórjuk zúzott fokhagymával, és félretesszük, amíg a töltelék elkészül. 
2. A belsőségeket és a bárányhúst enyhén sós vízben megabáljuk, majd lehűtjük; a füstölt szalonna zsírját kiolvasztjuk, és megdinszteljük benne a kockára vágott hagymát. 
3. A kihűlt tüdőt, lépet, az egyik vesét, a máj, a szív és a hús felét ledaráljuk a szalonnás dinsztelt hagymával együtt. A belsőségek többi részét, a maradék bárányhúst és a főtt tojásokat kockára vágjuk.
4. Egy tálban összekavarjuk a feldarabolt húsféléket a nyers tojással, a tejben áztatott zsemlével és a finomra vágott petrezselyemzölddel. Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, őrölt köménnyel és szerecsendióval, majd betöltjük a bárány oldalbordás részében előkészített üregbe. 
5. A lyukat fehér cérnával bevarrjuk, a töltött bárányt egy zsírozott tepsibe fektetjük, a tetejére is teszünk egy-két evőkanál zsírt, kevés vizet öntünk alá, és sütőben sütjük kb. 2-3 órán át, amíg a teteje szépen megpirul. 
6. A töltött bárányt – miután teljesen kihűlt – éles késsel a csont mentén szeleteljük, zöld hagymával és hónapos retekkel tálaljuk.

Jó étvágyat!

Rántott pulykamell sütőben

Nagyon praktikus ételt készített Burján Rita és hozzá finom köretet. A pulykamellből készült rántott hús érdekessége, hogy sütőben készül nagyon kevés olajjal. Természetesen, húsnapra ajánljuk.

Elkészítési idő: 1,5 óra. Praktikus főétel, aminek az előkészítése időigényes, a többit a sütő elvégzi. 

Rántott pulykamell: 8 szelet pulykamell, 2 tojás, 20 dkg liszt, 4-5 evőkanál olaj, só, bors, majoránna. Köret: 10 dkg csiperkegomba, 10 dkg zöldborsó, 10 dkg zöldbab, 1 kaliforniai paprika, 1 zöldpaprika, 3 szál zöldhagyma, bazsalikom, só, bors, olaj. 

1. A pulykamellszeleteket sózzuk, borsozzuk, bedörzsöljük majorannával. A tojásokat felverjük, enyhén sózzuk és borsozzuk. A hússzeleteket beleforgatjuk lisztbe, tojásba majd ismét lisztbe. 
2. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, ráöntünk annyi olajat, amennyi a tepsi alján szétterül, ebbe tesszük a hússzeleteket. Letakarjuk egy másik sütőpapírral, majd előmelegített sütőben (200 fokon) 40-50 perc alatt piros-ropogósra sütjük. Félidőben megfordítjuk a hússzeleteket. 
3. Amíg a hús sül, a zöldhagymát felaprítjuk és forró olajban megdinszteljük. A gombát, a paprikát kockára vágjuk, hozzáadjuk a hagymához, majd beletesszük a zöldborsót és a zöldbabot is. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint bazsalikommal meghintjük és fedő alatt megpároljuk. Ha szükséges kevés vizet öntünk alá. 
4. A rántott pulykamellet a vegyes zöldségkörettel tálaljuk. 

Jó tudni! 
• Fontos, hogy sütőpapírral fedjük be a húst tepsiben, hogy tudjon „levegőzni”, de ne száradjon ki a nagy hőtől. Ha alufóliával fedjük le, inkább párolódik, mint sül a hús. 
• Zamatosabb lesz a hús, ha egy nappal korábban befűszerezzük és a hűtőben tartjuk felhasználásig.

Jó étvágyat!

Elzászi malacborda

Ez is egy nagyon finom húsnapi fogás és szintén Molnár Rékától. Az elzászi malacbordát főleg azoknak ajánlom, akiknek maradt még a hordóban káposzta, s nincs ötletük, mi készíthetnének belőle. Ez így, ahogy van egy pompás húsnapi fogás - ez is meg fog jelenni hamarosan a Székely Konyhában.

Elkészítési idő: kb. 70 perc. Nagyszerű főfogás lehet a húsvéti asztalon, főleg azoknak ajánljuk, akiknek még van a hordóban savanyú káposztájuk. 

6-8 szelet kicsontolt malacborda, 5 dkg finomliszt, 5 dkg vaj vagy 4 evőkanál olaj, só, bors, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 kiskanál liszt, csipetnyi őrölt kömény, 1 kiskanál paprikakrém, ételízesítő, 10 dkg húsos császárszalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 kg savanyú káposzta, 1 dl zamatos fehérbor, 1 teáskanál őrölt kömény; illetve néhány kolbász- vagy virslikarika a tetejére. 

1. A szalonnát kis kockákra vágjuk és kiolvasztjuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és megdinszteljük. Amikor a hagyma pirulni kezd, hozzáadjuk az apróra metélt savanyú káposztát, köménnyel fűszerezzük, egy kevés bort öntünk alá, és készre pároljuk. 
2. A hússzeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, lisztbe forgatjuk, és forró vajon vagy olajon mindkét oldalát megsütjük, majd egy lábosba szedjük. 
3. A hússütéstől visszamaradt zsírból pecsenyelevet készítünk: a lisztet megpirítjuk a zsírban, hozzáadjuk a paradicsompürét, majd kb. 2 dl vízzel felöntjük. Ételízesítővel, köménnyel paprikakrémmel fűszerezzük, és 2-3 percig forraljuk. Ezután a pecsenyelevet a húsra szűrjük, a lábost lefedjük, és kb. 20-25 perc alatt megpároljuk. 
4. Ezalatt a kolbász- vagy virslikarikákat kevés vajon vagy olajon megpirítjuk. 
5. Tálaláskor előbb a hússzeleteket tesszük a tányérra, meglocsoljuk pecsenyelével, ráhalmozzuk a káposztát, tetejére tesszük a kolbász- vagy virslikarikákat.

Jó étvágyat!

2014. április 10., csütörtök

Holstein-szelet

Törlesztek egy adósságot, hiszen Molnár Réka ezt a nektek szánt receptet már nagyon rég elküldte, csak épp nem került sor rá, hogy beblogoljam ilyen-olyan okok miatt. De most itt van és meg kell nektek is ismerni ezt a príma húsnapi ételt, amit sok friss salátával ajánlok, ráadásul annyira jó, hogy alternatív húsvéti főételként megjelenik a Székely Konyha legfrissebb lapszámában is.

Elkészítési idő: kb. 40-50 perc. Tartalmas és parádés fogás, akár a húsvéti ebéd főfogása is lehet. 

4 nagy szelet sertéscomb, 4 tojás, 1 dl olaj, 3-4 evőkanál liszt, só, bors. 

1. A hússzeleteket kiklopfoljuk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, mindkét oldalát lisztbe mártjuk és forró olajban pirosra sütjük. 
2. A négy tojásból tükörtojást készítünk. 
3. A hússzeleteket a tányérra szedjük, ráhelyezzük a tükörtojásokat, sózzuk, borsozzuk és salátával vagy vegyes zöldségkörettel fogyasztjuk.

Jó étvágyat!

2014. április 9., szerda

Zöldséges tönkölybúza

Isteni tésztanapi étel Ritától. Ki fogom ezt próbálni, mert nagyon jól néz ki és kívánatos, ráadásul egyszerű elkészíteni. Tönkölybúzát lehet venni a bióboltban.

Elkészítési idő: 40 perc. Színes, tartalmas főfogás, előnye, hogy a húsevőknek akár köretként is felszolgálható. 

15 dkg tönkölybúza, 15 dkg barna rizs, 15 dkg csemegekukorica, 15 dkg zöldborsó, 15 dkg sárgarépa, só, bors, olaj. 

1. A tönkölybúzát és a barna rizst kevés olajon enyhén megpirítjuk. 
2. A sárgarépát megpucoljuk, apró kockára vágjuk, hozzáadjuk a pirított gabonához, majd hozzákeverjük a kukoricát és a zöldborsót is. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, és fedő alatt 20 percig pároljuk. 

Jó tudni! 

• A tönkölybúza és a barna rizs bioboltban szerezhető be. 
• A gabonaféléket ajánlott fedő alatt pirítani, mert a búza egy idő után pattogni kezd.

Jó étvágyat!

Zöld retekleves

Rita isteni reteklevest készített a Székely Konyha húsvéti lapszámába, mivel pompásan beilleszthető a szétválasztós étrendbe, ide is posztolom, hátha valakinek megtetszik. Jelzem, hogy ezzel a levessel azonban nem árt megvárni a szezont, amikor már mi kertjeinkben is zöldell a retek és biztosra tudjuk, hogy nem permetezett. A finom leves egyaránt fogyasztható zöldség- és tésztanapon.

Elkészítési idő: 20 perc. Üde, tavaszi leves, aminek helye van az ünnepi asztalon főleg húsmentesen étkezők esetében. 

3 kötés retek levele, 1 szál zöldhagyma, 1 nagy burgonya, 2 evőkanál olaj, 1 l zöldségalaplé, 1 dl tej, 1 evőkanál cukor, só, bors, bazsalikom. 

1. A reteklevelet alaposan átmossuk és csíkokra vágjuk. A krumplit megmossuk, meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A zöldhagymát megmossuk és felaprítjuk. 
2. A zöldhagymát forró olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a reteklevelet, és néhány percig együtt fonnyasztjuk. 
3. Felöntjük forró zöldségalaplével, beletesszük a reszelt burgonyát, sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt 10 percig főzzük. 
4. Tálalás előtt hozzáöntjük a tejet, és megszórjuk bazsalikommal. 
5. Retekszeletekkel tálaljuk. 

Jó tudni! 
• A leves nem igényel sűrítést, mert a reszelt burgonyától kellemes, krémes állaga lesz.

Jó étvágyat!